Polgári történetek
Útikalauz a félmúltba

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot


Polgárék az ötvenes években nem ismerték a kortárs külföldi „tánczenét” (ez volt a bevett terminus technikus: meg még „könnyűzene” −  rock? Mi az?). Amiről tudtak, arról sem tudták, hogy külföldi: magyarították mind. Az ’57 elején fölbukkant „Bárhogy lesz, úgy lesz” eredetijét*  kevesen ismerték, de még a lefordított variációt sem sokan: a bárgyúcska szöveg defetista-fatalista-pesszimista kultúrmocsoknak minősült, a dalt hamarost betiltották.

Nem sokkal később fura-vidám futamok áradtak a nyitott ablakokból: az ám, még a Magyar Rádió is ontotta, unásig. Betiltás szövegokokból nem fenyegetett, szöveg ugyanis nem volt: a hetyke dallamot** fütyülték, hetykén. A műsorújságból csak annyit lehetett tudni, hogy ez a Híd a Kwai (olykor Kvai vagy Kváj) folyón***.

Miféle híd? Milyen folyó? Mi vaaaan?!

Kijött lemezen is! Akkor pedig nem pazarolták bármire a bakelitet! Mert abból készült (jelenkori, megszállott hi-fi buzik szerint azok voltak az igaziak, ma is a legszebben szólók), 78-as fordulattal ment; a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nyomatta, hol volt még Qualiton? Hungaroton? Nü pláne: Pepita? A korongon fehér körcímke, rajta kék és fekete betűk, kb.: előadja a rádió tánczenekara, Zsoldos Imre vezetésével. Ez meg a Stúdió 11 elődje volt, az örök Zsoldossal,  Sárosi Kati későbbi férjével, Zsoldos Gábor (alias Dedy – Hungária, Dolly Roll) apjával.

Kis idő múltán, az első szputnyikok idején úttörő-indulóvá akarták szövegelni:

Hurrá!/Nagy újság van nálunk:/A szép/Tejúton járkálunk
– stb.

Polgár majd’ elhányta magát; így lehettek mások is, az induló nem futott be túl nagy karriert. 

Hogy mi volt a lemez másik oldalán? Polgárnak fingja sincs. Jóval később elolvashatta a könyvet (nem túl rossz), megnézhette a filmet (nem túl jó). A dallam ott maradt minden sejtjében. 

Most, a nyáron (kánikula, nyitott ablakok-ajtók a panelben) meghallotta ismét. Szöveggel…

Miért is tagadnám, hogy távol a túlpart még és nem visz a szél?
Vár a szabadság, de érzem, hogy itt tart még a veszély!
Ha úsznom kell, majd a víz elnyel, s te az vagy pont ami kell!

Egy Híd a folyón a forgatagon,
mi túl visz a tiltott bójákon.
Egy híd a vízen az életemen,
És az, ami távol volt, már itt van mellettem!****

Polgár Gyula − ismét és azóta − hányingerrel küzd.

 


***


*"Que Sera, Sera (Whatever Will Be, Will Be)" első kiadása 1956-ban, egy népszerű dal, amelyet írta Jay Livingston és Ray Evans dalszerző csapat. (Google-fordítás a Wikipédiából)

**Híd a Kwai folyón egy 1957 brit világháború filmje(…)  A film egy szépirodalmi műveket, hanem kölcsönbe az építőiparban a burmai Vasúti annak történelmi környezetben. (…)Egy emlékezetes jellemzője a film erejéig, amely fütyült a hadifoglyok, a "Colonel Bogey March"-amikor belépnek a táborba. (Google-fordítás a Wikipédiából)

***http://www.youtube.com/watch?v=83bmsluWHZc&feature=related

****http://hu.wikipedia.org/wiki/Groovehouse

 

 ***

„Utálok nosztalgiázni, de sajnos túl jó a memóriám.”

(Bertolt Brecht)

 

„Az emlékezés nem ismer könyörületet.”

(Federico Fellini)

 

„Aki ismerte, tudta jól: abban a régi világban nem volt olyan jó benne élni. De emlékezni mégis jó rá."

                                    (Karinthy Ferenc a két világháború közti időről)

 

A Polgár-sztorikat még a 90-es évek közepén, tehát a totális retróőrület előtt kezdtem írni, amikor túl sok minden eltűnt – eltüntettek – el akartak tüntetni gyermek- és ifjúkorunkból, az 50-es, 60-as, 70-es évekből. E történeteket barátaimnak szántam, meg a mindenkori ifjaknak, akiknek bizonyos fogalmakról fogalmuk sincs már. De ajánlom azok figyelmébe is, akik 1989-90 óta "úgy tesznek, mintha akkor születtek volna, s mindjárt negyven-ötven évesen" (ezt meg a Hofitól loptam). Ja, igen: a sztorik kitaláltak, és bár Bovaryné én vagyok, Polgár Gyula nem – még ha némileg hasonlítunk is egymásra.

 

 

Andai György

 

1
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 24 komment érkezett ()

1. mikipapa
2009. 10. 12. 11:52

Apámnak köszönhetően használható zenei ízlésvilágom alakult ki, ez később is sokat segített. Amellett, hogy nagy tudású rádióamatőrként ismerték, a lemezgyűjteménye sem volt elhanyagolható. A rádión '950-ben UKW-n az " Die Autofahrens unter wegs" c. osztrák műsor. (bocs, ha rosszul írtam!!!) Ezért vert ki a víz, mikor az általam jól ismert eredeti, Doris Day által felénekelt dallamot "agyagba döngölte" a Koncz Zsuzsának kreált szirupos, mű-hazafiasságtól csöpögő magyarítás.
Ilyenek voltunk.

2. Andai
2009. 10. 12. 12:06

zu 1.
igen, doris day énekelte 1956-ban, hitchcock "az ember, aki túl sokat tudott" című filmjében. de: magyarországon hollós Ilona vitte sikerre g. dénes györgy (zsüti) szinte
szöveghű fordításában.
a konczé más.

3. KapitányG
2009. 10. 12. 13:44

4. Andai
2009. 10. 12. 14:05

zu 3

édes, drága csodás gabi,
imádlak öröktől fogva, ezt a kommentedet is, de!
a ki@tt q@va g@ci életbe! :)
poénban vótam, vazze! :D
készre írtam a következő elegyes zenék c. posztot, közben földúltam képekért, szövegért, zenéért mindent! az lett volna a honvágy-dal!
most dobhatom a pi@ba!
a küldött linkben minden benne van (no persze én sokkal jobbat írtam, naná:D), le vagyok lőve!
de!
verseny!
tessen folytatni bárkinek a szöveget!
kezdem:

"oly távol, messze van hazám.
csak még, még egyszer láthatnám!

tehát? a 3. sor? a többi?
rajta!

5. Andai
2009. 10. 12. 14:13

zu 3

persze a verseny csak úgy fair, ha senki nem nézi-hallgatja meg a fenti linket!

6. Hmmmm
2009. 10. 12. 14:19

látom, valaki már bosszantani akar.
lelke rajta.

7. KapitányG
2009. 10. 12. 14:30

Pedig úgy örültem, hogy legalább meg is hallgathatjátok Doris Day-t :(
AG, töröld ki a linkes kommentet, és akkor minden megy a maga útján tovább. Ahogy tervezted.

8. Hmmmm
2009. 10. 12. 14:41

no de!
igaz, pár évvel későbbi, ám ez volt az első, amire fölkaptam fejem/fülem:
www.youtube.com/watch

9. Andai
2009. 10. 12. 14:51

zu 6

gondolom, a kék izére gondolsz.

nos, akkor teríccsünk lapokat.

sok ideje a nolblogbeli "automatizmusok" kvázi "földerítése" érdekében arra kértem hűbbebb olvasóimat (téged is, drága hmmmm, bocs): aggyák jelét: széna-szalma?
asztat akartam tunni, ha vki mínusszal-plusszal reagál 1-1 posztra, asztat valóban értékeli-é az un. "értékeltek" szláló.

rágyüttem, h nem. illetve: az egész manipulálható, de qrvára!

50-60 olvasóval jegyzett posztok bekerültek(nek) az értékeltek kategóriába, mert a szerzők (hasonló "szolgálatokat" béígérve) arra biztattyák famulusaikat, aggyanak nekik pozitív jelet, haggy tündökölhessenek.

amint esztet levettem, kértem mindenkit: ne "értékeljenek". bolhacirkuszban sem alanyként, sem idomárként nem akarok részt venni.

kérésem ellenére, kapom a pluszokat. a mínuszokat adó(ka)t kezdem böcsülni.

10. Andai
2009. 10. 12. 14:53

zu 7

drága vagy, de nem.
ez most már így jó, ahogy alakult.

11. Andai
2009. 10. 12. 14:58

zu 8

istenkém, igen!

ez má' majnem shedóz! szaxit, stb-t, meg az "arcnélküliséget" leszámítva (értendő: a sedózban vót egy szemüveges pofa, a henk marvin, kvázi védjegy)

ja, és a sedóz vót itten az első "beat"-mjuzik!

12. nyica
2009. 10. 12. 15:07

Apa!
itt agyalok azon a Qrva 3.soron. Tudod, a zene már stimm, megvan a löket, de megáll,,,,,,,,,ny

13. Hmmmm
2009. 10. 12. 15:50

11-re

korabélit nem találtam, de tőlük ez volt az első, amit hallottam:
www.youtube.com/watch?v=cgsQf63m8ag

no, akkor tört ki a "gitározási" láz, és lapgitár készítés.
magam is ezzel a nótával kezdtem egy haverommal együtt, aki 2 hét után akkord fogásokkal kísérte saját éneklését.
(nem írnám ki volt ő, ma már nagy zenész)
én változatlanul keresgéltem a bundok közt a hangokat, így gyorsan letettem a gitárt :)))

14. Andai
2009. 10. 12. 16:00

zu 12

nu, bocs: esztetből egy kummantásnyit sem értek...

15. Andai
2009. 10. 12. 16:08

zu 13

túl hosszú az okokat, miérteket sorolni, de totálisan kimaradtam a gitárkészítési-, használási, zenekar-csinálási akciókból.
tudom: sokat vesztettem.

16. Andai
2009. 10. 12. 16:25

zu 11-13-15
no viszont itt egy abszolút sedóz!

www.youtube.com/watch?v=pY-rPDwzM9M

17. Andai
2009. 10. 12. 16:30

és még egy kép a "mester"-ről -- esztet nem én találtam ki, így van elkönyvelve mörvin bátyó:

zene.virtus.hu/user_gfx/20090124/tn_aid1543_20090124172709_388.jpeg

18. mikipapa
2009. 10. 12. 16:35

...a vén hold, felhő. égbolt, szellő,
bárcsak otthon lehetnék.

A sorsom jó, vagy rossz nekem,
itt minden, minden idegen.
Más táj, más nép,
Más föld, más ég.
Bárcsak otthon lehetnék.

Hodfényes májusok, muskátlis ablakok,
hozzátok szól mindenálmom.
Ott, ahol él anyám,
ott van az én hazám,
ott lennék boldog csupán. stb.

Fejből, de a www.szeneszöveg.hu-n biztos megvan pontosan.
Évek óta nem játszottam, (nem játszottam,....)
Gabikát nagyon szeretjük!!

19. mikipapa
2009. 10. 12. 16:48

17-re: És azt a borzalmas, XIV Lajos udvarába illő Burns gitárt is el kezdték újra gyártani. Remélem, Hank meg a hozzá való fiú-utánpótlást! :)))

20. Andai
2009. 10. 12. 17:06

zu 18 19

THE WINNNNNER IIIIIIIIIIIIIIIS - MIIIIIIIIIIIIIIIKIIIIIIIIIIIIIIIPAAAAAAAAAAAAAAAAPAAAAAAAAAAAAAAA!!!

a gitár-izét, mint jeleztem, sajna nem értem.

21. Hmmmm
2009. 10. 12. 19:30

16-ra

a "bikában" (zuglói munkásszálló "kultúrterme) a nevada ezzel a számmal nyitott minden alkalommal:)

22. harunalrasid
2009. 10. 13. 11:50

én meg leragadtam a mantovani-zenekarnál...
már, ami zsoldosékat illeti.
nevada, scampolo?
régi, szép idők...

a szomszéd gyerek kapott egy akusztikust valakitől, meg újított hozzá egy gitár-oktató könyvet.
akkoriban még tudtam kottát olvasni, hát engem kért meg, hogy segítsek átültetni a fogásokat.
gyönyörűen le voltak rajzolva. csak hosszú próbálkozás után jöttem rá, hogy hawai-gitárhoz volt aplikálva az oktatókönyv:)))

23. boni
2009. 10. 13. 12:14

Miután én a "Honvágy"-at csak filhallásból tudom - ellentétben mikipapával. Én csak úgy tudtam a fiamnak továbbadni, hogy

... holdfény, szellő, bárányfelhő,
csak rólad mond mesét szívem...

Persze sok nótával vagyok így... (pl. az iskolai énekkarban - másodikosként - bőszen énekeltük a szovjet himnuszt.... phoneticusan)
Gitárhoz: legkönnyebben az "Égi lovast" lehetett leszólózni. Ha meg már tudott az ember 3-4 akkordot akkor már jöhetett a "Felkelő nap háza" :-)))

24. harunalrasid
2009. 10. 13. 14:04

tényleg:))))

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.

Címkefelhő

Bárhogy lesz úgy leszl pénztárak @hm belfold @hm gazdasag @hm kult @hm sport 0 kilométer 56 63 A 11 parancsolat A nagy Gatsby ablakpárna Ábrahám istene Abszurdia adóelvonások Adriano Celentano Ady Áfor Áfort Agip alagút alaptörvény Alekosz algebra alkotmány államcsőd államosítás Állatkert alsóhangú politika altatás amalgám AmbrusKyriMargit Andai Andao Andersen Andrassew anglománia Antall antidohányosok áramtolvajok Armani árvízi borzalmak aspirin átjáróházak atlasz Auschwitz ausztriai nyaralás autóstop autótolvajok az örökös elnök AZ vagina Babiczky Klára Babits Bach Bacher Bakk Balaton bálna balneológia Bally Banán sziget bankárok bankok bányászok kurvák narancsok bárányhimló barbie baba Bardot Barguzin basszus BB Beatles Becaud befőzés Békeút beleszarni a ventilátorba Belmondo benzinjegy beszédírók Betlehem bicikli birkanép biztosítás Bob Dylan Bobby Solo bogár bor borkostolók Boross borravaló Bors borsörlő Boy szolgálat Bozsik BP Brandenburgi bronchoszkópia Brook Budaházy budi Bujtor István bukósisak bulvárbaromságok bunkó képviselők bunkóbolt bunyó Burberry bünticédula bűnügyi hírek BZs iszik Campari cc cenzúra cenzúra a Kádár korban Chanel cigány címer Coca Cohen Corelli csajok családi pótlék Császár Császár fürdő csemege kosár CsemegeÉjjel nappali csendőrpertu csengőhangok cserépkályha Csurka Dagály dédik deklasszált Demszky Dénes János Depardieu devecseri adományok Dior disznózsír dísztávirat divat DKP dobozos sör dollármilliomosok a Szigeten Dolly roll Domenico Modugno Dörner DP Duna Duna tévé Dusán easter egg Ecseri éhséglázadás éhségsztájk Elfújta a szél elmebetegségek Élmunkás előjáték Elvis ÉÖVH értelmiség Erzsébet söröző eszmetorzulás étkezőkocsi étlap1970 EU európa bajnokság Ez a Divat F Scott Fitzgerald fagy Farkas Péter farmer fasirató fejadag Feleki felsőház férfifodrász Fészek klub Fidesz Fila filatélia filmsorozatok foci foci vb Focikommentátorok fogaskerekű fogorvos fogyókúra fortepanhu fotel földrengés főttkukoricás Frici a FSP függetlenség füzetek garancia Garay Gárda gárdista gázgyújtó GB Shaw Gerbovits Jenő gesztenyesütő Gianni Morandi gl globalizáció gonosz gyerekek Gömböc GPS Graham Greene gramofontű gyalázat gyámatyja gyapjúkalap gyerek könyvek gyerekek gyerekpsziché gyorsforgalmi Győzi Gyurcsány Habsburgok hagyományörzők Hajdú Péter halálkalkulátor halállista Halló bár hatalom évtizedekre határsáv Havas Henrik házastársi hűség házhoz Hegedűs Zsuzsa helyesírás hidegháború hitelkártya hittérítők Hoffmann Ida hókaparó hőség huligán hús húsár hülye filmcímek Hyppolit idős igazoltatás Iharos IIIII IIIIII IMF IMF EU infláció inkvizíció iPon irodalmi folyóiratokGyőzike írógépszalag irredentizmus nacionalizmus Jamesz Jancsó Járai Jászai Mari jatt Jégrevű Jobbik Jobbik vs Fidesz jóga Jókai Józsa Fábián józsef attila Józsefváros K Károly államtitkár kajak KálvinGandhiOrbán kamaszbútor kanapé kánikula kapupénz kaputelefon karácsony Karinthy karnis kártyanaptár kasmír kávédaráló kémek kémelhárítók kéményseprő kenyérbolt kéregető Kerényi Kertész kertész imre kései kettős polgárság kézbesítőkönyv KFC KHI Király B Izabella Királyhegyi Kisfaludy kisipar KISZ kitelepítés klamnizók Klauzál Klébersberg Kloss kocsmák koedukáció Kojak kommandósok konspirált lakás kontraszelekció korda sándor koreai korikulcs kormánynegyed kormányváltás korona korrupció korrupt ifjak korszerű műtétek kóser Kossuth Kozmapici kozmetika költségvetés könyvhét könyvsorsjáték körhinta köszvény kötelező jegyesség Kövér közért közlekedés Budapesten közvetítések KSH kukkolás kulturnemzet kutya labrador Lajcsi lakógyűlés Láng József laptop lcd leértékelés Lehel Lem Lendvai Lenin lezárások Libresszó Liebmann Katalin Lloyd Lotte lenya lovaskocsi Lukács luxus 2800 négyzetméteren m m1 Madách magánnyugdíj magázás magyar magyar kémek Majakovszkij manikűr marhapakszust képviselőknek márkiné Mártonhegyi út Martonyi Marx marxizmus Marylin Monroe Mastroianni matchbox matiné Matolcsy Matróz Csárda Mauser médiatörvény megvesztegetés méltó keret metró MHK Midsomer Mihancsik Mikszáth mizantróp Mocsok a vihar Mol molnár ferenc Montblanc More Móricz Moszkva Mozart mozdonyfüst Mózes vényei MSZP MSZP gügyögés mtv a focivébéről mumpsz Munkácsy muszter mászter műhiba Műjég nagy navarro nagybácsi nagyik nájlonzacskó Napoleon naptár NATO Navracsics Negró németjuhász Nemez és Rost NEP Nép félóra Népstadion népszámlálás névadó NGM Nike Nokia nosztalgia notebook NSU Prinz nyomorgó újságírók nyugdíj nyugdíjasok nyuszikák óberhé Odol off shore lovag ofotért ólevendula OMÉK orálisszex orbám Orbán Orbán beváltott igéretei Orbán Einstein Napoleon Orbán ingatlanai Orbán kommunista Orbán szónoki díszlet Orbánzseni orgona Orient oroszlánszag Oscar Wilde OTI OTP Overdose ügyek Őbuda önki önkiszolgálók önözés öregedés őrület ötvenhat Pala Palatinus házak panama Panni fal Parádi víz parafa pingpongütő párterrozió passzázsok Patek Paudits pecsétek Pécsi Sándor pejsli pengő pénzhajsza permanens forradalom pesszimizmus petőfi pia piac piacok plakátok plakátragasztó Plasztikai műtétek Pokorni polaroid Polgar Polgár Polgar i titkos szolgalatok polgárháború postai levlap Potyka bácsi Pősze Lajos préselt növények president of the United States primőr privatizálás prüdéria Psota pub pumpálós benzinkút puskás Qualiton radírok Raffay Ernő rágógumi Rákóczi Rákosi Rákosi szobor reformokreformerek reklám rendőr Reno repülőgép repülőtér Révész Sándor rikkancs Rita Pavone Rodolfó Roger Moore roma romok rovar rózsa röhögő görcs ruszkik Sarka Kata mellei sárkányhajó Sárosi Kati SAS Schmitt Scholl sebesvonat Selmeczi Sidol Simor sínvályú tisztító siratófal skarlát sl Sliccpál Sólyom Soós Imre Sopron sóssütemény sör spanyollovasok spekuláció Spiller Spori sport mint vallás steffl Stirlitz Stohl Sumac Surányi sütiszaggató Svábhegy Svejk Szabad Szabadság hegy Szájer szakállvágó szállítás szálloda szállodák szalonnasütés szamárköhögés Szamovár presszó szavak elvesztése századforduló százforintos Széchenyi Szecska szégyen személyiségi jog szent Szent György szerenella szex szex és tanulás Sziget utcai iskola Szíjjártó szilveszter sziréna Szirtes Ádám szivatás szleng szmoking szobaantenna Szomory szóvivők szpíkerparodisták szputnyik sztahanovista Sztálin Sztrájktörők szudáni emberrablás szúnyog szúnyogok szülők T34 talmi luxus tankcsapda Tatou tbc tegezés tejbüfé telefon televíziósok Tenkes térkép termosz terrorelhárítás testépítés tetőteraszos lakás tinták TIT titok tollak tollseprűs Tolnay tonic TótaW történelmiség Trapper Trianon troli Truman mozdony ttáncsics tüdőszanatórium Tünci tüntetések tüzelő tweed ua újnyilasok unzere USA út utcák úttörőinduló ügynöklista ülőkalauz űrhajós vadkender Vajdahunyad választások vállalkozó szellem Vámosi János vándorköszörűs Vár Varázshegy Várbazár vargabéles városrendezés vásárcsarnokok Vasedény vasroló vb közvetítések Verne Vészhelyzet vezetéstudomány vicehámi vigyor világvisszhang villamosbérlet villanyóra virág Viszockíj VIT Vivaldi Vogue Vörös Hadsereg vurstli VV4 west wing Westel450 whisky zakatolás zakó Zeneakadémia Zorán Zuglói rovásírás zsemle Zserbó zsidrák Zsoldos Imre zsurnaliszták felelőssége